Élünk, a mindennapok mögé bújva, (Vágyaink/álmainkVELÜNK vannak, nem és ellenünk)
Magunkról megfeledkezve, magunkból kivetkőzve, éljük létünk - viseljük, aztán magunkat temetjük!
Miközben egész életünkben magunkról mesélünk, már az sem számít, hogy senki sem hallgatja, senki sem figyel ránk.
Észrevettem, hogy észrevettem, hogy már magamra sem figyelek!::::::
hát, valahogy így vesztettem el önmagam….a világban, a sodrásban…
Egy életen át tartó vágyakozás: várakozás, remény: hit!
Hitek oltára: térden állva tiszta ruhában, fedett vállal, áhítom a megtisztulást: a mise után ujjaim piszkos pénzérméhez nyúlnak és bedobják azt az urnába: hiába? „isten tudja”
Alázat? Alárendeltség? Tisztelet? Türelem?
Minden én vagyok másokért, ŐÉRTE: megérte? Erről mikor szerzek bizonyosságot?
Ki vagyok? Ki voltam? Ki leszek? Mivé válok? Mivé Lehetek?
Álmaim állomásait látom itt, karomat kitárva, hahotáznék, ha hagynák a nagyok kiket élni hagyok (mert ölni most még nem akarok) ezek a karok nem azok….hahotáznék: rajtuk, magamon, mindenen, semmin, és senkin sem…
….
….
….
fázom: elfagyott minden szó, itt most hideg van,
NEM SÜT A NAP, csak a hold ontja sejtelmes fényét, ami kék, ez SZÉP!
Ihletem csakis ebből merítem ma!
Aludj, nyugodtan bújj az éj leple alá, alatt, selymek és bársonyok simogatásában, melegítésében: álmodd magad akárhova…..
2000 tíz február tízenharmadika: sinkaJÉ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése