Pillanataink mögött mindig ott a félelem
A félelem:
önmagunktól és mindenkitől,
senkitől és semmitől (valójában),
aztán mégis mindenek,- és mindenki felett,
úrrá lesz rajtunk az elem,
a félelem eleme
ami eleve, a ritmusunkat kergeti a semmibe
ezáltal foszlunk semmivé,
és hitetjük el önmagunkkal a senkiséget.
DE A világ mi vagyunk!
Valójában csak mi magunk
magunknak, magunkkal elsősorban,
ezáltal másoknak, másokért, magunk által….mások által magunk kiteljesedése, mások által magunk meglelése, legalábbis, így kéne, hogy legyen, hogy az élet úgy teljen, ahogy telnie kellene!
Az utolsó szó:ég vele, minden úgy telt el, ahogy telhetett…legalábbis azt hiszem
ESJÉ ’10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése